Viszont szerencsés is voltam, negyed óra alatt sikerült elintéznem valamit, amire másoknak azt mondták, hogy 5-7 nap.

Ma lefordítottam életem első flash kódját. Eddig utáltam a flasht, mert sok túlcsicsázott, ám használhatatlan oldalt meg idegesítő reklámot láttam benne. Persze a flashes játékok az más tészta, örök kedvenc pl. az orisinal.

Na szóval ma rájöttem, hogy a flash ugyanazon az ECMAScript szabványon alapul, mint a javascript, és annak nagyon bírom a csavaros észjárását. És ha az üzleti célra szánt “flex” verziót használod, akkor mindenfajta csilivili diagramot is pár sorból meg lehet csinálni. Szóval öröm a köbön, lehet elkápráztatni az ügyfelet!

Zsuzsiék hazamentek, így visszasüppedtem a magányos agglegény életbe: mosott ruhák az ágytól balra, mosatlanok jobbra terülnek el. Munkahelyre rendelt vacsora maradéka hűtőbe be, reggel mikróba be. Tegnap a maradék sajtot, tejet és csirkét felhasználtam a, na, kitalálod-e mire? A bébikukoricát és bébirépát is sikerült elfogyasztani. Szóval semmi bébi nincs már itt, a kedvesem sem. A sör is elfogyott, de azt még lehet pótolni.

Zsuzsira 28 napot várni kell. Hagyott nekem egy M’n'Ms-ből kirakott szívet. Meghagyta, hogy minden nap egyek egyet, ha elfogy, újra látom. Legszívesebben behabzsolnám mindet!

A bal vállamban határozott izomlázat érzek. Lehet, hogy rossz a technikám? Jó lenne utánaolvasni.

A sima biliárd helyett van egy másik játék, ami a kedvencemmé lépett. A wikipedian 9ball néven találtam meg. Az a lényeg, hogy 9 golyó van fent, és a cél, hogy a 9-est kell lerakni. Nehezítés, hogy közvetlenül csak az éppen legkisebb sorszámú golyót találhatod el a fehérrel. Ez egy kis taktikázásra készteti az embert.

A 9 ball szerintem az élet metafórája. Az ember hajlamos fölösleges rövidtávú célokra pazarolni az életét (alacsony sorszámú golyók letétele), és megfeledkezni az igazi célokról (a 9-es golyó). Mert persze szemellenzősen menetelve is eléred a célod végső soron (egy idő után a 9 a legkisebb sorszám…) de ha gondolkodsz és nézel, akkor felismerhetsz olyan lehetőségeket, amik egyből a célodhoz visznek. És ja, egy csomó szerencse, és a “jókor jó helyen” dolog is kell.

Az egyik felsővezető a cégnél azt mondta nekünk, hogy a sikerhez okosnak és szerencsésnek kell lennünk, de ha csak egyet választhatunk, akkor az a szerencse legyen.

Aztán pár héttel később olyan nyomott voltam, valami extrémet akartam csinálni, tök szívesen elmentem volna újra, és mondtam Zsuzsinak a telefonba, – akkor még otthon volt – hogy majd jöjjön el velem. Azt mondta, kizárt dolog, látta a videókat a youtube-on, és az bőven sok volt.

Aztán most szombaton, miközben Manhatten déli részéről gyönyörködtünk a kilátásban, előhozta: “Figyelj, nem megyünk el holnap abba a vidámparkba?” Úgy látszik, csak el kellett vetni a magot, és megérett

Zsuzsi sokkal bátrabb volt, mint mi, amikor a srácokkal először voltunk, ezt be kell valljam. Majdnem sikerült elsőre felrángatnom a Kingda Ka-ra (emlékeztetőül: 3 másodperc alatt 200 km/h-ra gyorsul, majd 45 emelet függőlegesen fel, 45 függőlegesen le, majd egy hupli és satufék, ja és a függőlegesek még meg is csavarodnak). Azért gondoltam ezt elsőnek, mert múltkor azt állapítottuk meg, hogy ezután már bármire simán. És ez tényleg így volt. Sajnos, amire sorra kerültünk, leállították egy fél órára. Szóval elmentünk másokra, és csak a nap közepén került sorra a nagyágyú.

Itt egy saját felvétel. Kicsit szürke, kicsit pixeles, de a mienk

Mivel már viszonylag hideg volt, a haloween parti meg csak jövő héttől indul, ezért tök kevesen voltak, mindenhová hamar fel lehetett jutni. Volt két olyan, amire nem ültem volna fel. Az egyik a vaksötétben hullámvasút, amit Zsuzsi direkt kért, hogy menjünk, sőt még egyszer akart menni, de arra már nem voltam hajlandó. A másik a batman, ami múltkor idő és tökösség hiányában kimaradt.

Erről is készítettünk szürke videót. A szék a fejed fölött van felfüggesztve, így a lábad szabadon lóg, adott esetben felfelé vagy oldalra.

Azzán voltunk bizarron, supermanen, nitron. És volt egy delfin só is! Tényleg ugráltak meg szaltóztak meg minden. És oroszlánfókát is idomítottak.

Azóta voltunk/ak a Guggenheim Múzeumban, a Central Parkban, Time Square, Macy’s, Broadway, JC Penny, Naturális História Múzeumába, Empire State Buildingben, Coney Islanden, a Bryant Park nyilvános wc-jében.

Mielőtt halálra nevetnétek magatokat ez utóbbin, így néz ki a bejárat, és beljebb csak szebb, friss virág van mindenhol, és az ülőkén automatikusan cserélődik a fólia bevonat. És tök ingyen van.

A Guggenheimről tök jó véleményem van. Legtöbbször az embernek az az érzése van a modern művészet remekei előtt ácsorogva, hogy “Adjatok egy doboz zsírkrétát, azt’ megcsinálom ugyanezt!” De itt nem. Szerencsére nem volt túl sok kép, 1-2 óra alatt be lehetett járni, és mind jó volt.

Pl. Kandinsky tök szép színeket használt, és ugyan itt a tanfolyamon a legtöbb ember jegyzete valami hasonlóval telt meg a hetek folyamán, a Guggenheimben kiállított képek mégis valahogy nagyon eltaláltak voltak. És tök jó, hogy nem nagyon kell lépcsőzni, hanem ahogy andalogsz, egyre feljebb kerülsz – az egész egy nagy csiga.

A Macy’s a 34. és a Broadway sarkán jelenleg a világ legnagyobb üzlete, egy teljes háztömb, főleg női ruha, bár van 2-3(!) emelet férfi-osztály is. Pár hete pl. a ez az illető jött velünk szembe.

Vásárolni viszont nem annyira éri meg, mert jobb áron találsz cuccokat máshol, pl. a JC Penney-ben, meg a Forever 21-ban. Ez utóbbiról az a vicces, hogy a Time Square-en egy zseniális húzással elérték, hogy mindenki az ő fényreklámjukat nézze. (A Times Sq-en minden épületnek kötelező fényreklámot kitenni, az egész egy merő villogás.)

Mi az, ami mindenkit érdekel? Önmaga. Ezt felismerve a Forever 21 ruházati üzletlánc kitett egy kamerát a tetőre, és a képet élőben mutatja a ház falán. És mindig _mindig_ áll legalább 100 ember aki tátott szájjal magát nézi, és fotózza a fényreklámot.

Aztán felmentünk az Empirebe.

A reklám után folytatjuk. Maradjanak velünk!

Plusz véget ért a tanfolyam első, kemény része. Szóval most 3 király hétnek nézek elébe.

Hazafelé kidolgoztunk egy tök jó útvonalat, úgy hívom, hogy a hat és feledik sugárút. Az a lényeg, hogy a 49. útról délfele a 6. és 7. sugárút között van egy csomó olyan épület, amin át lehet sétálni. Majd tán egyszer csinálok róla videófelvételt.

Istánnak ma volt az utolsó vacsora Amerikában idénre. Vettünk egy nagy csomag shrimpet, mert azt mondta, hogy az jó.

[21:15:29] Szabó Marcell: én 3 rákot bírtam megenni, de István se sokat

[21:15:35] Szabó Marcell: pedig ő szereti

[21:15:38] Gary Tomato: nem izlik vagy jol laktatok?

[21:15:40] Szabó Marcell: engem a frász kiver tőle

[21:15:49] Szabó Marcell: ő jollakott

[21:15:50] Gary Tomato: picikek pedig

[21:15:54] Szabó Marcell: nem

[21:15:54] Gary Tomato: ja, ertem

(A Grove St. megállónál lakom, és nagyjából ott dolgozom, ahol a Manhattan felirat közepe van. A 33.-ról negyed óra séta.)

Az a zseniális, hogy Newportnál összevissza keresztezik egymást a vonalak, ezért egyébként is gyakran állnak a föld alatt a piros lámpánál a vonatok. De amikor megszakad a jelzővezeték és walkie-talkie-val irányítják a forgalmat, akkor halál. (“Biztos hogy kijött a vonat? VÉGE” “Igen. VÉGE” “De az a vonat? VÉGE”)

Szóval álltam fél órája Grove St.-en, és csak egy-egy vonat ment el a 33-dik felé, de a WTC felé menő vonatokra sem fértek az emberek. Főleg én nem.

Az ötödik után gondoltam, hogy túljárok az eszükön, elmegyek Journal Sq-re, ott fel a WTC vonatra, és a WTC-től pedig NY-i metróval.

Nagyszerű, végre rajta vagyok a WTC vonaton, erre bemondják, hogy annyi mentesítő vonatot indítottak a WTC felé, hogy nem tudnak beállni az állomásra. Újabb fél órát álltam egyhelyben a vonaton, most éppen távolabb, mint a kiindulás.

Aztán végre leszállok a WTC-nél. Még induláskor (amikor még nem tudtam, hogy hepaj lesz) fel akartam tölteni a metrókártyát, mert a hétvégén kifogyott, de álltak előttem ketten, szóval mondtam, majd Manhattanben. Na, ez hiba volt, mert a sok ember, aki a 33-dik helyett a WTC-n kötött ki, mind metrójegyet akart venni, szóval minden automata előtt 40 ember állt sorban.

Szerencsére tudtam, hogy az R vonal, ami nekem igazán jó, az egy utcával arrébb jár, szóval átsétáltam, és ott nem volt már sor.  Alig késtem többet, mint egy óra… Szerencsére a mai metró újság viszonylag jó volt.